Én, az ornitológus

Nem szeretnék felvágni, mert nincs mire. Madártani ismereteim legfeljebb egy kisiskoláséval vetekszenek, bár mióta Zalában élek az erdő szélén, kicsit jobban igyekszem. Születésnapomra megvetettem az „Erdei madarak” című képeskönyvet, amiből gombnyomásra megszólal a rajzon látható madár. Gondolom, ilyet vesznek a természetet megkedveltetni kívánó nagyszülők az unokáiknak. A varjú hangját és a harkály kopácsolását mondjuk megismerem, de hogy rigó vagy pacsirta énekel-e, arra már nem mernék mérget venni. A füzikéről és a csuszkáról meg még azt sem tudtam, hogy hogy kell elképzelni. Játékos természetű lévén, gondoltam a könyvemmel szépen kiülök az erdő szélén egy padra, és várom, hogy a gombok nyomogatásának hatására válaszoljanak a madárkák. Így közelebbről is megismerkedhetünk, és talán halláson és látáson keresztül egyszerre beépül a tudás.  Amit a legjobban szeretek, az a madarak viselkedésének megfigyelése, meghat az odaadásuk, kitartásuk, ügyességük. Nagyon vártam, hogy a faluba megérkezzenek a gólyák, és egy áprilisi napon megtörtént a csoda: hazaérkezett a gólyapár az önkormányzati fészekre, és az anyamadár már másnap költeni kezdte a tojásokat. Sokszor elmegyünk a fészek alatt autóval, így jól látszik, hogy folyamatosan ül rajtuk. Szegények, idén jó sok lezúduló esőt kaptak a nyakukba, vajon hogy tudják kimerni a vizet a fészekből? Főleg ha már a kicsik kikeltek és még nem tudnak repülni, hogy van ez megoldva? A fészek hatalmas, és teljesen a szabad ég alatt. Aztán növekednek a kisgólyák, ott ügyetlenkednek a fészekben állva, honnan tudja a gólyamama/papa, hogy mikor kell őket rávenni a repülésre? Június végén ez a csoda is megtörténik, megyek a fészek alatt és üres, ez nyilván azt jelenti, hogy mind kirepültek! Elég lesz a két hónap gyakorlás, hogy augusztus végén elinduljanak a Boszporuszon át Közép-Afrikába, ami kb. ötezer kilométer? A kisgólyák már majdnem elérik a szülők méretét, és akkor mit látok? A szomszédos villanypóznán a szülők új fészket kezdtek építeni, gondolom, a régit a kicsiknek adják át! Nahát, ezek szerint a gólya nemcsak az újszülött gyereket hozza, hanem példát ad az emberszülőknek arra is, hogy hogy kell lakásról gondoskodni a fiataloknak! A nyár folyamán hangoskönyvben végighallgattam Fekete István Tüskevárát. Bevallom, gyerekként nem érdekelt, akkor túl fiúsnak tűnt. Sőt, Fenékpusztán befizettem egy Kis-Balaton-túrára, hogy a saját szememmel győződjek meg a szigorúan őrzött csodákról, és további ismereteket szerezzek kányákról, réti sasokról, szárcsákról, a csukafogás módszereiről, az undi vízi daráról, a pákászok életéről és lássam Matula bácsi gunyhóját! Csak azt hagytam ki, hogy kipróbáljam a szalmazsákot, valahogy éppen nem voltam álmos. A regény végén persze elmúlik a nyár, a madarak elköltöznek, az iskolában becsengetnek, a fiúk a természet és főleg a bölcs öreg által kiművelt aggyal és megizmosodva mennek nyolcadikba. A mi hosszúvölgyi gólyáink is útnak indulnak, elviszik zsákjukban a nyár édes ízét, nyolc hónapig leshetjük az üres villanypóznát. Nemrég láttam egy újságcímet: „A költöző madarak nem a téli hideg miatt mennek el”. A cikket már nem volt időm elolvasni, pedig ennek utána kell nézni. Hátha egyszer végleg itt maradnak, és akkor új regény születhet a Kis-Balaton mellett. Addig marad a „Téli berek” hangoskönyvben, a homokkomáromi kolostor szobáiból is jól hallható szintén hangos szarvasbőgés és az újabb rácsodálkozások a velünk maradó természetre.