A demokrácia látszata

0 Просмотры· 07/15/23
Közélet és Szórakozás - SZMSZ Podcast
0
В

Tizedik hete vonul a tömeg a fővárosban, de most már egyre több kisebb településen is, tiltakozva az erőszak ellen, követelve – egyebek mellett – az államfő távozását. Az erőszak elhatalmasodásáért (is) felelős jelenlegi belügyminiszter lemondása is a követelések között szerepel, de a parlamenti többség a leváltására vonatkozó ellenzéki indítványt simán leszavazta. Ezek a tények, amelyekkel hetek óta foglalkozunk, pedig lehet, hogy akadna okosabb dolgunk, akár itt, a szerkesztőségben is. (Kép: Aleksandar Martinović ismét igazi önmagát adta: a gyermektelen képviselőket sértegette, rajtuk keresztül pedig mindazokat, akik ebben az országban – ilyen vagy olyan okokból – nem tudtak gyermeket vállalni)

Показать больше

 0 Комментарии sort   Сортировать по


Следующий